Harminc éve ezen a napon kötöttem össze az életemet feleségemmel, Melindával. Ő 21 éves volt, én 23. Ma már ezt sokan, talán én is, túl fiatalnak tartanám, de akkor számunkra természetesnek tűnt. Mindketten úgy gondoltuk, hogy örökre, és ez az érzés azóta sem változott.

Már a megismerkedésünk is kalandos volt. 1988. nyarán szereltem le a katonaságtól és munkahelyet kerestem. Több céggel is próbálkoztam, de végül a szennai TSZ irodájához csatlakoztam rendszergazdaként. Akkoriban nem sokan értettek a PC-s hálózatokhoz, s Windows is csak az iroda falán volt. Kaposváron laktam albérletben és busszal, néha autóval jártam dolgozni. Már a buszon feltűnt nekem egy alacsony, mosolygós, mellben erős lány, aki szintén minden reggel Szennába tartott.

Egy alkalommal elaludtam, ezért autóval indultam útnak, de az akkor még működő cseri sorompó utamat állta, várnom kellett. Egyszer csak kopogtatnak a kocsi ablakán... Melinda volt az, egy munkatársával. Kiderült, hogy lekésték a buszt és a sorompónál álló autósokkal próbálkoztak, hátha valaki kiviszi őket Zselickisfaludra, a nyúltelepre, mert ott dolgoztak. Természetesen, igent mondtam, s bár kerülő volt, de házhoz vittem őket.

Pár nap múlva a TSZ a dolgozóknak utazást szervezett Budapestre az őszi nemzetközi vásárra (BNV). Gondoltam, csapatépítésként én is elmegyek rá. A csapat, melynek Melinda is tagja volt, hajnalban indult Kaposvárról a TSZ Nysa buszával. A lengyel ipar ezen remeke viszont maximum 60 km/órás utazósebesség tartására volt képes, így bőven volt idő beszélgetni. 

Én már akkor is a Hit Gyülekezetébe jártam, és Melindának a hitemről, az Istennel való kapcsolatról beszéltem. Nos, ez nem egy klasszikus, csajozós duma volt, de érdekelte a téma. Búcsúzóul meghívtam egy istentiszteletre, s erre igent is mondott. A dolog vége az lett, hogy ő is csatlakozott a gyülekezethez. Így telt el pár hónap, mígnem december elején arról beszélgettem Melindával, hogy most játsszák a moziban a Micimackót, de nincs kivel megnéznem. Ő pedig rögtön mondta, hogy szívesen eljön velem, ha gondolom...

Gondoltam! :)

A film után pedig meghívtam egy sütire a Vaszary Kávéházba, ahol beszélgetés közben feltettem a kérdést, hogy akar-e a feleségem lenni. A válasz igen volt. Mai szemmel talán hajmeresztő, de valahogy én belül tudtam, hogy ő az én párom, a másik felem. 2019. július 1-én összeházasodtunk Isten és ember előtt.

Azóta eltelt 30 év...

Sok nehéz helyzeten mentünk át együtt. Háromszor veszítettük el mindenünket és nulláztuk le magunkat anyagilag. Három gyermeket neveltünk fel, az sem volt mindig happy. És igen, a kapcsolatunk sem volt egy folyamatos rózsaszín felhő. Mindegyikünk erős, nyakas, határozott személyiség, az összecsiszolódás ezért sok súrlódással járt. De a legmélyebb pontokon is végül megtaláltuk a folytatás kulcsát...

30 év! Többet éltünk együtt, mint külön, de életem legjobb döntése volt. Ma három felnőtt gyermek és két unoka a bizonyíték, hogy érdemes volt...