Sokan érdeklődnek, hogy milyen módszert használok. Nos, ezt majd apránként adagolom, mert egyrészt nincs konkrét módszer, vagy recept, amit követnék, csak egy irány, ahová haladok. Másrészt, látnom kell, hogy működik, még mielőtt elkezdem osztani az észt. Bár, nagybátyám felesége mindig azt mondja, hogy "Ti Szentesek mindig okoskodtok'". Hmmm, lehet... Néha a feleségem is mondja. :)))))

Az első szabály talán az, hogy nem szabad többet enni annál, mint amennyire szüksége van a szervezetnek. Ez egy teljesen egyszerű dolog, mégis sok kérdést felvet. Az első mindjárt az, honnan tudom, hogy mennyi kell? Erre azt szoktam mondani, hogy kérdezd meg magadtól! Aki ismer az tudja, hogy én nem vagyok egy spiritiszta, hókusz-pókuszos ember, de mégis az a meggyőződésem, hogy a testünk nem véletlenszerű sejthalmaz, hanem egy intelligens szerveződés, ami képes kommunikálni. Jelez, ha elég volt.

Az persze már más kérdés, hogy a szemeddel felülírod-e, amit mond. A csak még egy falat, meg a még ezt megkóstolom, és nem dobunk ki ételt szlogenek gyakorlatilag a szervezet megerőszakolásáról szólnak. A mostani nagy menetelésemben éppen ezért első számú szabálynak tettem, hogy a szervezet dönt és nem a szem, nem fej, nem a kívánság. Éppen ezért betiltottam a tele tálak asztalra rakását is. Kiszedek annyit a tányérra, amiről úgy gondolom, hogy elég. Azt megeszem és nincs további csipegetés, mert nincs ott az asztalon. Apám szokta mondogatni, hogy amit nem lát a szem, azt nem kívánja a fej... (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy például ezért nem hagyok látható helyen értéket az autóban...)

Egyébként, ezt a módszert részlegesen már régebben bevezettem. Így szokott le a család a sütikről, majd szinte teljesen a cukorról. Ennek első lépése az volt, hogy a feleségemnek határozottan megtiltottam a süti sütést itthon. Kizárólag, akkor engedélyezett, ha vendégségbe megyünk és valamit illik vinni. A tilalom oka pedig pontosan az, hogy alapvetően a sütiéhség betöltésére egy szelet bőven elég. Viszont, ha ott van egy tepsivel, akkor jön a még egy, meg még egy. És ugye még a háziasszony is elvárja, hogy elfogyjon, mert különben jön a nem becsülitek meg a főztömet, munkámat, stb-stb. Ezért kb. 4 éve itthon az a szabály, hogy ha sütit akarunk, akkor elmegyünk egy cukrászdába és utána séta. Érdekes, ott mindig elég egy szelet is!

Egyébként, ez egy jól hangzó szabály, és igyekszem is betartani. De bevallom, ma bűnöztem: a kapkodós terítésben mégis csak kikerült a tál az asztalra és volt is némi plusz bevitel. Most lemegyek úszni, hogy csökkentsem a bűntudat nyomását...