Ma abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy moderátor lehettem Horváth Iván helytörténet kutató Szőlőskislakról szóló új könyvének bemutatóján. A bevezetőben elmeséltem a közönségnek, hogy apai-nagyanyai ágon én is szőlőskislakinak vallhatom magam, hiszen nagyanyám is a faluban született és nőtt fel. Egyébként ezzel kapcsolatban van egy érdekes történetem:
Egy alkalommal, ahogy megyek kifelé a balatonboglári Polgármesteri Hivatalból, megszólít a földügyekkel foglalkozó munkatárs, és kérdi: Tudja Laci, hogy van örökrésze egy kislaki földterületben? Csak néztem, majd folytatta, hogy valójában több mint húszan vagyunk tulajdonosok, de pár négyzetméterem nekem is van. Teljesen fellelkesültem a váratlan örökség gondolatától, s úgy döntöttem, lekérem a terület tulajdoni lapját és felkeresem az összes tulajdonost, hiszen vélhetően mind rokon...
Egyébként, az említett beszélgetés jól sikerült, de ez nagyobb részben a vendégek és a közönség érdeme. Érdekes témák jöttek elő, amit tényleg csak az időre való tekintettel kellett moderálni. Amúgy, ma reggel újabb 10 dekával lettem könnyebb, ezért a programhoz be mertem vállalni egyik korábban kihízott rövid ujjas ingemet. Hmmm, lehet, hogy korai volt, hiszen végig úgy kellett ülnöm, mint aki karót nyelt. De lesz ez még jobb is!
A könyvbemutató után jót beszélgettem azzal a gyógytornásszal, aki segített lábra állni a térdműtétem után. Részletesen kifaggatott, hogy milyen módszerrel apasztom magam, és többnyire egyetértett. Persze, könnyű volt egy nevezőre jutni, hiszen azt hangsúlyoztam, hogy mozgás nélkül nincs siker. Természetesen, ez így is van, csak könnyebb beszélni róla, mint megtenni. Igyekszem...