Legalábbis erre enged következtetni az, hogy ma reggelre megint 140 felett találtam magam. Nagyon nem vicces...

Ma egy stand up esten voltunk Balatonbogláron a KultKikötőben. Csak azért sem nevezem meg az előadókat, mert nem kritikának szánom az írást. De nagyon nem az én stílusom volt!

Részemről a kaki-pisi, obszcén és a hülye vidéki haverok poénok nem működnek. Elcsépeltnek, gyengének és unalmasnak tartom őket. Emiatt aztán nagyon kevés előadó van, akit szeretek. De a rend kedvéért őket sem nevezem meg.

Ez most egy ilyen, alapvetően semmiről sem szóló írás...

Azt hiszem, hogy a családi kalendáriumba 2019. július 17-e olyan emlékezetes napként íródik be, amit soha nem fogunk elfelejteni. Nagyobbik fiam, Benjámin lediplomázott, s ezzel befejezte egy időre egyetemi tanulmányait. Hosszú út vezetett ehhez a naphoz! Sokszor kellett lelket önteni bele egy-egy nehezebb időszakban, és a szakdolgozat írás időszaka sem volt könnyű. De kitartott, megcsinálta, s ezzel lezárult egy korszak a család életében.

A diplomaszerzés viszontagságos éveit most nem írnám le, de egy sztorit megosztok Beniről:

A feleségem három hónapos terhes volt, mikor számítógép programozóként éppen úton voltam egy TSZ-hez, hogy szoftver frissítést végezzek a gépeiken. Útközben imádkoztam, kértem Istent, hogy vigyázzon a feleségemre és születendő gyermekemre. Ekkor, belül a szívemben hallottam egy hangot, ami így szólt: A gyermek fiú lesz, és nevezd Benjáminnak!

Megdöbbentő élmény volt, amivel hirtelen nem is tudtam mit kezdeni! Hazatérve elmeséltem feleségemnek, aki rögtön lekapta a polcról az utónévkönyvet és kikereste, mit is jelent a Benjámin. Kiderült, hogy a név jelentése: szerencse fia, jószerencsés... Mondanom sem kell, hogy megtetszett, s ezzel el is fogadtuk a kapott kijelentést. A dolog ezzel egészen a szülésig feledésbe is merült.

A szülés hosszú vajúdással járt, ami alatt én kint toporogtam a szülőszoba ajtajában. Egyszer csak megjelent az orvos és így kiáltott:

"Ez a gyerek egy szerencse fia!"

Gratulált, majd ott is hagyott. Kisvártatva hozta ki Benit a szülésznő. A gyerek rettenetesen nézett ki! Lila és teljesen eldeformált volt a feje, s üvöltött, ahogy a torkán kifért.Ijesztő látvány volt, mintha E.T. születéskori változatát láttam volna.

A történet másnap vált teljessé. Kiderült, hogy Beninek a köldökzsinórján kettő teljes csomó volt, amit valószínűleg a harmadik és a negyedik hónap között ficergett össze az anyaméhben. S az, hogy egyik csomó sem húzódott meg, záródott el, sem a terhesség, sem a szülés alatt az isteni csoda! Erre mondta az orvos, hogy szerencse fia... Hátborzongató, igazi Isten félelemet adó történet volt, ami után nekem már teljesen mást jelent az isteni gondviselés kifejezés.

A csúnyaság pedig abból jött, hogy nagy baba volt és szűk lyukon kellett kipréselődnie. A torz fej és a lilaság két nap alatt elmúlt. Jóképű és jószívű srác lett belőle, akire nagyon büszke vagyok. A névről pedig még annyit, hogy egész életét a "szerencse" kíséri! Legyen szó akár egy iskolai tomboláról, vagy éppen arról, hogy elütötte a villamos és túlélte... Szóval, a szerencse fia, és az enyém is... :)))

Az elmúlt negyven nap egyik legnagyobb megtapasztalása, hogy nagyon sokat segít a Zinzino LeanShake!

Azokon a napokon, amikor tartani tudom, hogy reggel és este ezt fogyasztom, akkor másnapra 30-50 dkg lemegy. Persze, minden nap ezt nem tudom megvalósítani, mert kb. két hét alatt egy életre megutálnám, de hetente 3-4 napot beiktatok.

Működik!

Ilyen is van, de köt a fogadás a nagy fogyós kaland naplózására. Ezért most csak ennyi: 139,5 kg és ez nagy öröm nekem.

Egy idősebb kaposvári hölgy ismerősömmel beszélgettem arról, hogy mennyi folyadékot kell fogyasztani. Erre elmesélte nekem, hogy ha a városban van dolga, akkor órákig nem mer inni, mert sehol nincs nyilvános WC. Annak meg nem látja értelmét, hogy csak azért beüljön valahová egy ásványvízre, hogy használhassa a mosdót. Emiatt aztán sokszor a rosszul létig kiszárad mire hazaér.

Tapasztalataim szerint a probléma egyáltalán nem egyedi. Szinte bármerre járok az országban, az uniós pénzekből kemence forróságúra ki térkövezett, amúgy mutatósra felújított közterek közös jellemzője a nyilvános illemhely hiánya. Vagy egyáltalán nem épül, vagy tartósan zárva van. Igen tudom, hogy csak a gond van vele, mert ugye ha lenne, akkor üzemeltetni kellene, ami pedig munkával és vélhetően veszteséggel is jár. Egyszerűbb, ha nincs.

Egyébként, meggyőződésem szerint, a közterekre ezért nem kerül növényzet sem. A füvet nyírni kell, a fa meg lombot hullat. Ez a fránya természet mindig koszt és problémát csinál!

No, de mi legyen velünk emberekkel, akiket szintén kényszerít a szükség? Csökkentsük a bevitelt, hogy ne legyen kiadás, vagy boldogítsuk a vendéglátósokat, akik viszont nem közszolgáltatók, s ez nem is várható el tőlük. Pedig, látszólag a problémát teljesen az ő nyakukba akasztanák honatyáink. Csak azt nem tudom, hogy a képviselői lét egyúttal a természetes szükség alól is felmentést ad-e?

A dologra (kis és nagy egyaránt) a legelegánsabb megoldást Stuttgartban láttam, ahol mutatós, világító hirdetőoszlopnak álcázva, mint egy űrkapszula áll a legtöbb téren egy nyilvános illemhely. 50 cent bedobása után nyílik az ajtó, míg bentről kifelé gombnyomással szabadul az ember. Kilépés után az ajtó becsukódik, majd az eszköz fertőtleníti és mossa a belső teret és az ülőkét. Az oszlopon lévő világító reklámhely pedig jól értékesíthető.

Persze, így sem biztos, hogy nyereséges a szolgáltatás, de ahol még számít az ember, ott áldoznak erre is...

És megtörtént, amire vágytam! A 38. napon 10 kilogrammal könnyebben! Fantasztikus érzés! Nem is tudok most bővebben írni. Szöveg helyett álljon itt grafikonon a 38 nap története...

Úgy tűnik, a szervezetem végre ismét elenged egy kis súlyt! Két nap alatt majdnem egy kiló legurult rólam. Nagyon várom, hogy 140 alá jussak!

Ma Bogláron volt több izgalmas megbeszélésem, majd miután végeztem, elszaladtam a postára. A főút mellett a gyönyörű, piros Ferrari parkolt, ami nem túl gyakori látvány a városban. Megálltam és lefényképeztem, gondoltam jó kis Insta sztori lesz belőle.

Miközben a kép feltöltésével bíbelődtem, megjelent egy tarka-barka ruhába öltözött hetven év körüli hölgy a járgány mellett. Nyitotta az ajtót, beült, majd beröffentette a 12 hengeres vasat. A gépháztető alól pedig minden férfi szívét megdobogtató muzsika harsant fel. A hölgy kitette az indexet, adott egy kövér gázfröccsöt és megnyikkanó kerékkel úgy elszáguldott, mintha elrántották volna.

Miután sikerült az államat térdmagasságból visszatolnom a helyére, kikerekedett szemmel még pislogtam egy-kettőt, majd elmosolyodtam. No, ez sem egy átlagos nyugdíjas volt! De mennyivel kellemesebb így, mint járókerettel....

Gondoltam, hogy addig is, amíg itt birkózom a 141 kg-al, összeszedem, hogy milyen apró változtatásokat vezettem be a szokásaimban a súlycsökkentés érdekében. A hangsúly itt az apró változtatásokon van, ugyanis azt szeretném, ha ennél a programnál az eredmény tartós lenne. Ehhez viszont az kell, hogy a szokásaim is tartósan változzanak. A tapasztalatom viszont az, hogy apránként lehet változtatni, majd várni, hogy az beépüljön a napi rutinba.

Így az elmúlt egy hónap alatt az alábbi változtatásokat vezettem be:

1. Este a konyhát és a hűtőt nagy ívben kerülöm. Ezzel nem teszem ki magam kísértésnek. Arra is gondoltam, hogy estére mindig kiürítjük a hűtőt, de ezért nem lelkesedett a család, így én iktattam ki az útvonalból a kaja szentélyt.

2. Nem eszek unalomból! Mi előtt ennék megkérdezem magam, hogy tényleg éhes vagyok-e. Ha a válasz nem, akkor no kaja. Szerintem, ez önmagában is fogyaszt.

3. Nem fejezem be úgy a napot, hogy a lépésszámlálóm 2500 alatt van. Ok, most lehet azzal jönni, hogy az is nagyon kevés... De én mondom, hogy sokkal több, mint a nulla!

4. Nem teszem ki az ételt az asztalra. Csak szedek magamnak a tányérra és azzal vége. Nincs még egy kis falat, meg még egy kis csipegetés...

5. Ez a legfontosabb! Nem élem meg szenvedésként a napokat! Nem arra figyelek, hogy mit vonok el, mert alapvetően rossz dolgokat építek le. Sokkal nagyobb örömöt jelent az egyre könnyebb mozgás, és a ruhába való egyre könnyebb beleférés, mint a nasival lopott olcsó élvezet. Szóval, élvezem, hogy fogyok és ez nagy erőt és örömöt ad!

Majd még jövök tanácsokkal, ha végre lejutottam 140 alá... :)))))